Cégünkről

Az AFM Kft. – az InHouse Kft. jogelődje - a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség (HFMS) alapító tagja, 2003 májusában kezdte meg működését. Az AFM Kft. megalapításának célja az volt, hogy felsőfokon végzett, ingatlankezelői szakvizsgával rendelkező szakemberekből álló csapattal elvégezze a már felépített és a majdan felépítendő épületek társasházkezelői feladatait az AL Holding Ingatlanfejlesztő Zrt. leányvállalataként. 2009 tavaszán az AFM Ingatlankezelő Kft.-t egy kizárólag magánszemélyekből álló szakmai befektetői csoport megvásárolta. A szakmaiság és függetlenség hangsúlyozására a gazdasági társaság neve is megváltozott és 2009 novemberétől InHouse Kft. néven folytatta tevékenységét az AFM Kft. jogutódjaként.

Az új tulajdonosi kör a cég működése során megszerzett sokrétű tapasztalat birtokában, a korábbi értékek megtartásával, de a folyamatok és megoldások önkritikus felülvizsgálatával körvonalazta a továbblépés irányait. Ennek egyik fontos momentuma, hogy a társaság 2010. szeptember 6-án 30.000.000.- Ft jegyzett tőkével zártkörű részvénytársasággá alakult, mely az eddigieknél is sokkal nagyobb biztonságot nyújt az ügyfelek számára.

Cégünk komplex felelősségbiztosítással rendelkezik, melynek éves kárlimitje 40.000.000 Ft.